
“Muzsik Lajos dánszentmiklósi földbirtokos és kastélya”
Családjának nemessége 1640-ből származik. Egyik őse, Mihály, a nemesi fölkelésben, mint hadnagy vett részt. A család húskereskedésből szerezte vagyonát az 1700-as években.
A dánszentmiklósi birtok a Szilassyak után körülbelül 1860 táján került új gazdája, Muzsik Lajos tulajdonába.
A kastélyt ekkor kezdte építeni Lajos fiának. Az idős Muzsik Mikebudán lakott az „öreg majorban”, itt Dánoson csak egy intézőlakás volt addig.
A klasszicista kastélyok többnyire sík területen, gondosan megtervezett tájképi kertek középpontjában épültek fel. Tömegük kiegyensúlyozott, egyszerű mértani test, kishajlású tetővel fedett, zárt tömeg. Új elemként jelenik meg az antik építészetből átvett, 4 oszlopos, timpanonnal lezárt előcsarnok, amely nagyobb kastélyok esetében kocsi áthajtóként is szolgál.
Az ifjú Muzsik 1878-tól kezdődően gazdálkodott mintegy hetven éven át birtokainak egy részén, nagyobb részét bérbe adta. Takarmánynövények termesztése mellett dohánytermesztéssel is foglalkozott. Évekig viselte a monori járás adókivető bizottságának elnöki tisztét. A felsőház tagja. Budapesten is voltak házai, a Mátyás Pince épülete is az ő tulajdonában volt.
Az idős Muzsiknak az volt a kikötése, hogy aki a dánosi birtokot örökli, annak nem szabad megnősülni, hogy a birtok ne osztódjon, így Lajos nőtlen maradt. Ifj. Muzsik Lajosnak különös természete volt, nem szerette a gyerekeket, meg sem tűrte őket a major környékén.
A fiatal Muzsik Lajos a negyvenes évek elején halt meg. Albertirsán, a római katolikus temető családi sírboltjában van eltemetve. Neves unokaöccse, Dr. Muzsik Olivér magyar királyi főtanácsos, felsőházi tag, Albertirsán élt és tevékenykedett.
1945-ben az oroszok lókórházat telepítettek a Plósz- és az Ugody-majorba. Az állatokat gondozó katonák a Muzsik-kastélyban laktak. A kastély épültének állaga ez alatt az idő alatt nagyon leromlott, ablakait kiverték, a bútorokat a lakosság széthordta.
Az épület a község tulajdona lett, 1948-ig sikerült valamennyire rendbe hozni, belső átépítéssel óvodává alakították. Az épület, melynek gazdája nem szerette a gyermekeket, 1949-50-től Dános egyetlen kisdedóvója.
Szép udvarán hárs, platán, juhar és tölgyfa matuzsálemek magasodnak.
Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett:
A Dánszentmiklóson található kastélyok egyike. A kastély körüli majorságok lakónak leszármazottjai a település mai lakói. A kastély egyik helyszín a „Nyári esték kastélykoncertek” rendezvénysorozatnak.